Gyomor bypass műtét

Gyomor bypass, Roux-en-Y gastric bypass
Gyomor bypass, Roux-en-Y gastric bypass

A gyomor bypass műtét a testsúlycsökkentő műtétek etalonja. Először az 1980-as években végezték, majd az 1990-es évektől kezdve több százezres számban került elvégzésre, s nyugodtan állíthatjuk, hogy a műtét kiállta az idő próbáját. A betegek 65-80%-os testsúlyfelesleg csökkenést tapasztalnak 18-24 hónappal a műtét után, s a kóros kövérség társult betegségei is jelentősen javulnak. A 2-es típusú cukorbetegség 80-90%-ban egyensúlyba kerül a műtét után.​ A műtét laparoszkópos (kulcslyuk) technikával készül, 5 apró (5-10 mm-es) metszésen keresztül. A műtét során jelentősen csökkentjük a gyomor térfogatát és egy vékonybél kacs felhúzásával megváltoztatjuk a táplálék továbbhaladását és felszívódását. Ennek következtében a beteg kevesebbet tud enni, s még ennek a tápláléknak is csak a kisebb része szívódik fel. ​A műtét időtartama 90-180 perc között alakul. Legnagyobb műtéti rizikó a vérzés és a bélszakaszok közötti anasztomózis elégtelenség, melyek egyaránt 2%-ban lehetnek jelen. A műtét során valamennyi belső sérvkapu bezárásra kerül.​ A betegek általában a műtét után 4 órával felkelnek és WC-re mennek. Katétert a műtét során nem alkalmazunk. A betegek a műtét után 12 órával folyadékot fogyaszthatnak, a műtét utáni második napon hozzátartozó kíséretével haza mehetnek. A műtét után 6 hétig egy dietetikus által összeállított étrend tervet kell folytatni, 6 hét után lehet szilárd darabos ételt fogyasztani. Minden beteg számára előírás, hogy vas-, kalcium- és multivitamin tablettát naponta kell szednie élete végéig és 3 havonta B12 vitamin injekcióban kell részesülnie.

Mik a teendők műtét után?
Mutatjuk videón:

A gyomor bypass műtét folyamata videón bemutatva

A műtét metabolikus hatásai

A műtéti felkészülés:

  1. Személyes konzultáció (illetve ezt megelőzően telefonos konzultáció) az operáló orvosával.

  2. Szükséges vizsgálatok: labor, EKG, szívultrahang, hasi ultrahang, mellkasröntgen, gyomortükrözés, pszichológusi és altatóorvosi konzultáció. Ezeket lehet a helyi kórházában is elvégeztetni, de a Duna Medical Center szívesen áll az Önök rendelkezésére.

  3. Műtét előtt 2-4 hétig egy ún. májzsugorító diéta alkalmazása. Ennek célja a műtét kivitelezhetőségének javítása. A diéta egy csökkentett szénhidrát tartalmú, 1200 kcal/nap-os étrend, melyet a szakdietetikusunk állított össze.

  4. A műtét előtti napon este egy véralvadást csökkentő injekció adása (a Duna Medical Centerben vagy otthon).​

A műtét napján:

Adminisztratív felvétel a Duna Medical Center sebészeti osztályára. A műtét 90-120 percig tart, altatásban. Nincs katéter, nincsenek csövek, a sebek összevarrása felszívódó fonallal történik. Ébresztés után 4 órával, segítséggel a betegek felkelnek, WC-re mennek. 2 óránként további mobilizáció. Éjszakára egy kompressziós lábpumpát alkalmazunk, mely a vérömleny kialakulás elleni leghatékonyabb eszköz.​

A műtét utáni 1. nap:

Szakorvosi vizit. Ha nincs probléma, a folyadékfogyasztás szájon keresztül elkezdhető. Vérkép ellenőrzés.​

A műtét utáni 2. nap:

Szakorvosi vizit. Amennyiben minden a tervek szerint alakul, akkor zárójelentés kiállítása és távozás a Duna Medical Center Sebészeti Osztályáról.​

További 10 napig vérhígító injekció adása szükséges. ​Tervezett szakorvosi kontroll 6-8 hét múlva.​ A műtét utáni utánkövetésre részletes leírást küldünk a háziorvosának, de igény esetén a Duna Medical Center magán háziorvosa is rendelkezésre áll ennek kivitelezésére.

A gyomor bypass műtét lényege

A gyomor bypass műtét lebonyolításának lépései

A gyomor bypass műtét sematikus ábrája